A lombhullató trópusi erdőkben a száraz időszak 2–6 hónap:

• amikor rövidebb (2–3 hónap), akkor még csak a felső koronaszint fái hullatják le lombjukat, az alacsonyabb fák örökzöldek maradnak. A fajdiverzitás még viszonylag nagy, így például Közép-Amerikában hektáronként mintegy száz fafaj nő. Feltűnően sok a pálmafaj – a második koronaszinttől egészen a törpe fajokig. Még ebben a formációban is elég sok az epifiton- és a liánfaj. A trópusi esőerdőktől eltérően a fenofázisok – főleg a virágzás — évszakhoz kötődnek: a legtöbb növény a száraz évszakban virágzik, amikor a lombtalan állapot megkönnyíti a beporzó állatfajok munkáját. A leggyakoribb talajok vörös, illetve sárgásvörös (ún. allit-ferrit) agyagok.

• amikor a száraz évszak már 4–6 hónap hosszú, a fák többsége lehullatja a lombját. A lombkoronaszintek száma csökken (többnyire kettőre); a fák ritkán magasabbak 20 m-nél. Az epifiták hiányoznak; a cserjeszint gyakran sűrű. A száraz lombhullató erdők a bolygatásra, égetésre érzékenyek; nagy részüket az emberi tevékenység erősen átalakította. Egyre nagyobb területen kiritkulnak, és erdős szavannák foglalják el a helyüket.

Lombhullató trópusi erdők nagy területen nőnek:

• Elő-Indiában és Hátsó-Indiában;
• Afrikában a Kongó-medencétől délre és északra, a fás szavannával elegyes: ez az úgynevezett miombo erdő.
• Közép-Amerikában és az Antillákon kisebb területeken (lásd fentebb).
• Dél-Amerikában, az Amazonas medencéjétől délre, az argentin határig nagy területet borít:
  • a Mato Grosso fennsíkján hézagosan záródó bokorerdőbe megy át, ez az úgynevezett cerrado.