AZ AFRIKAI SZAVANNÁK

A növénytakaró kialakulását fõleg két éghajlati elem, a hõmérséklet és a csapadék határozza meg. Az Egyenlítõtõl északra és délre, a 10.-20. szélességi fokok között az évi középhõmérséklet lényegében ugyanolyan, a csapadék évi mennyisége viszont kevesebb, mint az Egyenlítõ vidékén. Ezeken a területeken, a csapadék mennyisége és annak évi eloszlása szerint két évszakot különböztetünk meg. Egy csapadékos évszak váltakozik egy csapadékszegény idõszakkal. A csapadékszegény idõszak az Egyenlítõtõl távolodva egyre hosszabb. Az ilyen éghajlati területen facsoprtokkal, ligetekkel tarkázott magas füvû térségek, szavannák találhatók.
Ahol még több a csapadék és rövid a száraz idõszak, ott erdõs szavanna alakul ki. Ezek az erdõk is összefüggõek, mégis sok mindenben különböznek a trópusi esõerdõtõl. Még a legmagasabb sem érik el a 40 métert. Lombkoronaszintjük laza. Az erdõ aljára viszonylag sok fény jut, így gazdag az aljnövényzete. A fák nem örökzöldek, mert a száraz idõszakban a lombjuk lehull. A fák és facsoprtok között 2-3 méter magasra nõ a fûtakaró. A szavannák jellegzetes fái az akáciák 20-30-as csoportokban nõnek. A szavanna talaja tápanyagban gazdagabb, mint trópusi esõerdõ talaja. A száraz idõszakban elpusztult növényekbõl keletkezõ tápanyagot nem mossa ki a csapadék.
Ahogyan tovább csökken a csapadék mennyisége és a csapadékos idõszak hossza, úgy elmaradnak a facsoportok, és alacsonyodik a fû is. Ez a terület a füves szavanna. A fatermetû növények közül csak a majomkenyérfák élnek itt. Magányosan fordulnak elõ. Ágaik vízszintesen szétterülnek. Nagy, uborka alakú termésük a majmok legkedvesebb csemegéje. Innen kapták a nevüket is.
Ahol a száraz évszak 10-12 hónapig tart, ott a talajt már nem borítja összefüggõ növényzet. Ezen a területen alakul ki a sivatag.
Az erdõs és füves szavannák egymástól eltérõ növénytakaróit jól elválaszthatjuk egymástól. A szavanna állatvilágát azonban már nem különíthetjük így el, mert az állatcsordák nagyjából az esõs évszakhoz igazodva hatalmas vándorutakat tesznek meg. A természetes növényzet "határait" rendszeresen és évenként többször is átlépik. Földünkön az afrikai szavannák állatvilága a leggazdagabb. A füves térségeken tömegesen legelésznek a növényevõ emlõsök. A legkecsesebbek a kisebb-nagyobb csordákban élõ antilopok. Nagyon sok fajuk van. A legkisebbek nyúl nagyságúak, a legnagyobbak jól megtermett szarvasmarha méretûek. Lábuk felépítése olyan, mint a szarvasmarháké, hiszen rokonok.
Az antilopokkal rendszerint együtt legelésznek Afrika szavannáin a zebrák. Rövid szõrzetük csíkos rajzolatú, ezért tigrislovaknak is nevezik õket. Az antilopokhoz hasonlóan patás állatok, de páratlan ujjúak. Növényevõk, de nem kérõdzõk. Érzékszerveik igen fejlettek, nehezen közelíthetõk meg. Valószínûleg éberségük miatt csatlakoznak hozzájuk más állatok is. Társasan élnek. Olykor százan is összeverõdnek egy ménesbe.

Az erdõs szavannáknak az esõerdõkkel határos területén él a csimpánz. Eberszabású majom. 32 foga van. Gumós zápfogai elárulják, hogy mindenevõ, bár legjobban a gyümölcsöt kedveli. A banán és a majomkenyérfa termése a kedvenc csemegéje. Tenyere, talpa csupasz. Kezén, lábán az 5 ujj végét köröm fedi. A csimpánz mind a négy végtagjával ügyesen fog és fogódzkodik. Nem tartózkodik állandóan a fákon, de éjszakára, 8-10 méter magasságban fészket épít, és ezt naponta újra készíti. A nõstény egy kölyköt szül, melyet a hátán hordoz. Csoportokban élnek. A legerõsebb hím gondosan vigyáz a csoportra.
Afrika legrettenetesebb ragadozója az oroszlán, az "állatok királya". A mesékben olvashatjuk ezt a kitüntetõ címet, amire elsõsorban hangjával szolgált rá. Amikor bömböl, valamennyi állat riadtan keres menedéket. Nagymacska. Teste hajlékony, rugalmas. Mozgása méltóságteljes. A hím nyakát, mellét hosszú és dús sörény borítja, a nõsténynek soha sincs sörénye. Az oroszlánok falkába verõdve, közösen vadásznak. A zsákmányt is együttesen fogyasztják el. Áldozatukat nem üldözik, hanem félkörben vagy körben körülfogják. Amikor a vad ki akar törni a körbõl, az éppen azon a helyen tartózkodó oroszlán üti le a menekülõ állatot. Hatalmas mancsának egyetlen csapásával leteríti, és erõs fogaival összeroppantja a nyakcsigolyáját. Fõként alkonyatkor és éjszaka vadásznak. Ha jóllakottak, kényelmesek és lusták, de bátrak és gyorsak, ha az éhség kergeti õket. Fõ eledelük a növényevõ patás állatok húsa, de szükségbõl sáskákkal vagy más apró állatokkal is megelégszenek.
Afrika melegvizû folyóiban és tavaiban él a nílusi krokodil. Hatalmas testû hüllõ. Testének alakja a fürge gyíkéhoz hasonló. Ivadékaik is akkorák, mint a nálunk élõ legnagyobb gyíkok. A krokodilok hosszú életük alatt átlagban 4-6 méteres óriásokká nõnek, de elõfordul közöttük 10 méteres is. Testüket pikkelyek, szarupajzsok és csontos pajzsok fedik. Ezek páncélt alkotnak rajtuk, ezért nevezik a krokodilokat páncélos hüllõknek. Halakkal, kisebb-nagyobb emlõsállatokkal, mocsári és vízi madarakkal táplálkoznak. Alkonyatkor és éjszaka vadásznak. A krokodil nem tud rágni, a nagyobb falatokat egészben nyeli le. A nagyobb zsákmányt általában többen veszik körül, és széttépik. Ragadozók. A vigyázatlan ember is áldozatul eshet falánkságuknak. Nagy étkûek, de a koplalást is hónapokig bírják. A vizet csak sütkérezés vagy tojásrakás idejére hagyják el. A nõstény földbe kapart gödörbe rakja 20-100, lúd tojás nagyságú, mészhéjú tojását, és a kiköltést a Nap melegére bízza. Az anyaállat az ivadékok kikelése közben a "fészek" közelében tartózkodik. Õrzi tojásait. A kis krokodilok röviddel kibúvásuk elõtt, még a tojásban, elkezdenek vartyogni. A nõstény ekkor odasiet, és a kikelõ kis állatkákat a vízhez vezeti. A krokodilokat mindenütt irtják, értékes bõrükért vadásszák.
A szavannák élõlényei sem függetlenek egymástól. A táplálkozási kapcsolatok révén közöttük is táplálékláncok jönnek létre:
szavanna növényei - antilopok - oroszlánok,
szavanna füvei - zebrák - oroszlánok.